Szelektív mutizmus: mi ez, jellemzői és hogyan kell kezelni

Tartalom

• A szelektív mutizmus főbb jellemzői
• Miért történik
• Hogyan történik a kezelés

A szelektív mutizmus ritka pszichológiai rendellenesség, amely általában 2 és 5 év közötti gyermekeket érint, és gyakoribb a lányokban. Az ebben a rendellenességben szenvedő gyermekek csak olyan közeli emberekkel kommunikálhatnak, akiknek nehézségeik vannak más gyerekekkel, tanárokkal vagy akár családtagjaikkal beszélgetni.

A szelektív mutizmus diagnózisát általában 3 éves kor után hajtják végre, mivel ettől az időponttól kezdve a gyermek már fejlett beszédképességgel rendelkezik, és kezdi bizonyítani, hogy nehéz valamilyen társadalmi tevékenységet végezni. Általában a gyermek nagyon jól tud kommunikálni a szülőkkel, testvérekkel és közeli unokatestvérekkel, azonban nehezen tud másokkal beszélgetni, valamint a szemkontaktust létrehozni, és meglehetősen szoronghat.

Fontos, hogy a szelektív mutizmust pszichológus és pszichiáter segítségével azonosítsák és kezeljék, mivel így azonosítani lehet, hogy van-e valamilyen egyéb, a rendellenességet okozó probléma, például hallási vagy agyi rendellenesség, amely lehetővé teszi a kezelés típusának jobb adaptálása.

A szelektív mutizmus főbb jellemzői

A szelektív mutizmusban szenvedő gyermek képes jól kommunikálni családi környezetben, azonban nehézségei vannak ismeretlen emberekkel rendelkező környezetben, amelyben úgy érzi, hogy viselkedését figyelemmel kísérik. Így a szelektív mutizmus azonosításának néhány jellemzője a következő:

• Nehéz kapcsolatba lépni más gyerekekkel;
• A tanárokkal való kommunikáció hiánya;
• Nehézség kifejezni önmagát, akár gesztusokkal is;
• Túlzott félénkség;
• Társadalmi elkülönülés;
• Nehézség a mosdóba járni egy ismeretlen környezetben, bepisilni a nadrágot, vagy enni az iskolában.

Annak ellenére, hogy gyakoribb a gyermekeknél, a szelektív mutizmus felnőtteknél is felismerhető, és ezekben az esetekben szociális fóbiának nevezik, amelyben az ember meglehetősen szorongónak érzi magát a szokásos mindennapi helyzetekben, például a nyilvános étkezés során vagy a gondolkodás során valamilyen típusú kommunikáció létrehozásáról. Megtanulják, hogyan lehet azonosítani a szociális fóbiát.

Miért történik

A szelektív mutizmusnak nincs konkrét oka, azonban egyes helyzetek kiválthatják, amelyek összefüggésbe hozhatók valamilyen negatív tapasztalattal vagy traumával, amelyet a gyermek átélt, például új iskolába lépett, nagyon védő családi környezetben élt vagy amelynek nagyon tekintélyelvű szülei vannak.

Ezen túlmenően ennek a rendellenességnek a kialakulása genetikai tényezőkhöz kapcsolódhat, mivel gyakoribb olyan gyermekeknél fordul elő, akiknek szülei érzelmi és / vagy viselkedési rendellenességekkel küzdenek, vagy a gyermek személyiségjegyeihez, például szégyenkezéshez, túlzott aggodalomhoz, félelemhez kapcsolódhatnak. és a kötődés például.

Ezt a helyzetet befolyásolhatja az iskolai élet kezdete vagy a város- vagy országváltás is, például kulturális sokk következtében. Ezekben az esetekben azonban fontos a gyermek fejlődésének megfigyelése, mivel a kommunikáció hiánya gyakran nem a szelektív mutizmus következménye, hanem a gyermek új környezethez való alkalmazkodásának időszakának felel meg. Ezért ahhoz, hogy mutizmusnak lehessen tekinteni, szükséges, hogy ennek a változásnak a jellemzői jelen legyenek a változás előtt, vagy átlagosan 1 hónapig tartsanak.

Hogyan történik a kezelés

A szelektív mutizmus kezelése pszichoterápiás foglalkozásokból áll, amelyek során a pszichológus a viselkedését értékelő technikák feltárása mellett felvázolja a gyermek kommunikációját serkentő stratégiákat. Így a pszichológus képes arra, hogy a gyermek kényelmesebbnek érezze magát a környezetben, így a kommunikációja előnyben részesül.

Bizonyos esetekben a pszichológus javasolhatja, hogy a gyermeket kísérje gyermekpszichiáter is, vagy tartsanak foglalkozásokat a családdal.

Ezenkívül a pszichológus azt tanácsolja a szülőknek, hogy folytassák az otthoni kezelést, javasolva a szülőknek:

• Ne kényszerítse a gyereket beszédre;
• Kerülje a gyermekért való válaszolást;
• Dicséret, amikor a gyermek előrelépést mutat a kommunikációs készség terén;
• Biztassa a gyermeket nehezebb dolgokra, például kenyér vásárlására;
• Tegye kényelmessé a gyermeket a környezetében, hogy ne érezhesse úgy, hogy ő a figyelem középpontjában áll.

Ily módon lehetséges, hogy a gyermek nagyobb önbizalmat szerezzen a kommunikációban, és ne legyen olyan kényelmetlen furcsa környezetben.

Ha a kezelésre vagy a nyilvánvaló javulásra nincs válasz, a pszichiáter javasolhatja az agyra ható szelektív szerotonin újrafelvétel-gátlók, SSRI-k alkalmazását. Ezeket a gyógyszereket csak az orvos útmutatásával és nagyon jól értékelt esetekben szabad alkalmazni, mivel nem sok olyan tanulmány létezik, amely igazolná hatásukat az e rendellenességben szenvedő gyermekek kezelésére.