Mi a dyspraxia és hogyan kell kezelni

Tartalom

• Fő tünetek
• Lehetséges okok
• A diagnózis megerősítése
• Hogyan történik a kezelés
• Gyakorlatok otthon és az iskolában

A dyspraxia olyan állapot, amelyben az agynak nehézségei vannak a testmozgások megtervezésében és összehangolásában, ami azt eredményezi, hogy a gyermek képtelen fenntartani az egyensúlyt, a testtartást, és néha még a beszéddel is. Ilyen módon ezeket a gyerekeket gyakran „esetlen gyerekeknek” tekintik, mivel általában minden tárgyat feltörnek, megbotlik és minden nyilvánvaló ok nélkül elesnek.

Az érintett mozgások típusától függően a dyspraxia több típusra osztható, például:

• Motoros dyspraxia: az izmok koordinálásának nehézségei, az olyan tevékenységekbe való beavatkozás, mint az öltözködés, az evés vagy a járás. Bizonyos esetekben az egyszerű mozdulatok lassúságával is társul;
• Beszéddiszpraxia: a nyelv fejlesztésének nehézsége, a szavak rossz vagy észrevehetetlen kiejtése;
• Posturalis dyspraxia: nehéz a helyes testtartás megtartása, akár állva, ülve vagy sétálva.

A dyspraxia a gyermekek befolyásolása mellett olyan embereknél is megjelenhet, akik agyvérzést szenvedtek vagy fejsérültek.

Fő tünetek

A dyspraxia tünetei személyenként változnak, az érintett mozgások típusától és az állapot súlyosságától függően, de a legtöbb esetben olyan nehézségek merülnek fel, mint például:

• Séta;
• Ugrani;
• Fuss;
• Az egyensúly fenntartása;
• Rajzolni vagy festeni;
• Írni;
• Fésülés;
• Evőeszközzel egyél;
• Fogat mos;
• Tisztán beszél.

Gyermekeknél a dyspraxiát általában csak 3 és 5 év között diagnosztizálják, és addig a korig a gyerek esetlennek vagy lustának tekinthető, mivel sok időbe telik, mire elsajátítja azokat a mozgásokat, amelyeket más gyerekek már végeznek.

Lehetséges okok

Gyermekek esetében a dyspraxiát szinte mindig egy genetikai változás okozza, amely miatt az idegsejtek fejlődése hosszabb ideig tart. A dyspraxia azonban trauma vagy agysérülés, például stroke vagy fej trauma miatt is előfordulhat, ami gyakoribb a felnőtteknél.

A diagnózis megerősítése

A gyermekek diagnózisát gyermekorvosnak kell elvégeznie a szülők és a tanárok viselkedésének megfigyelésével, valamint a beszámolók értékelésével, mivel nincs külön vizsgálat. Ezért azt javasoljuk, hogy a szülők írják le minden furcsa viselkedést, amelyet gyermeküknél megfigyelnek, valamint beszéljenek a tanárokkal.

Felnőtteknél ezt a diagnózist könnyű felállítani, mivel agyi trauma után merül fel, és összehasonlítható azzal, amit az illető korábban képes volt megtenni, amit végül maga is azonosít.

Hogyan történik a kezelés

A dyspraxia kezelését foglalkozási terápián, fizioterápián és logopédián keresztül végzik, mivel ezek olyan technikák, amelyek elősegítik a gyermek fizikai szempontjainak javítását, például az izomerőt, az egyensúlyt és a pszichológiai szempontokat is, nagyobb autonómiát és biztonságot nyújtva. Ily módon jobb teljesítményt érhet el a mindennapi tevékenységekben, a társas kapcsolatokban, és képes kezelni a dyspraxia által előidézett korlátokat.

Így személyre szabott beavatkozási tervet kell készíteni, az egyes személyek igényeinek megfelelően. A gyermekek esetében az is fontos, hogy bevonják a tanárokat az egészségügyi szakemberek kezelésébe és irányításába, hogy tudják, hogyan kell kezelni a viselkedést, és segítenek az akadályok folyamatos leküzdésében.

Gyakorlatok otthon és az iskolában

Néhány olyan gyakorlat, amely elősegítheti a gyermek fejlődését és továbbképzi az egészségügyi szakemberekkel végzett technikákat, a következők:

• Készítsen rejtvényeket: az érvelés serkentése mellett segítik a gyermeket a jobb vizuális és térérzékelésben;
• Bátorítsa gyermekét, hogy írjon a számítógép billentyűzetére: könnyebb, mint kézzel írni, de koordinációt is igényel;
• Nyomjon meg egy anti-stressz labdát: lehetővé teszi a gyermek izomerőjének stimulálását és növelését;
• Lődd le a labdát: serkenti a gyermek koordinációját és a tér fogalmát.

Az iskolában fontos, hogy a tanárok odafigyeljenek arra, hogy ösztönözzék a szóbeli művek bemutatását az írottak helyett, ne kérjenek túlzott munkát, és kerüljék az összes hibát, amelyet a gyermek a munkában elkövet, egyenként dolgozva.